Szezonsláger: Törökország és Szicília
Az idei utószezon legkedveltebb úti célja Szicília és Törökország. Az utazási irodák szerint érződik a túlkínálat, mivel az amúgy is nyomott árak még alacsonyabbak.
Nem véletlenül időzítik egyre többen a főszezon utánra utazásukat: a mediterrán nyaralóhelyek ilyentájt mutatják a legjobb arcukat. A tenger kellemesen langyos, a hőmérő higanyszála még kánikulai értékek közelében billeg, az augusztusi zsúfoltságnak semmi nyoma, és a helyi szolgáltatások árai is egészen barátinak mondhatók.
A tapasztalatok arról árulkodnak, hogy ilyenkor is jobbára a főszezonban slágernek számító úti célok - Görögország, Spanyolország - a kedveltek, de a toplista első két helyén mégis Törökország és Szicília áll. A török Riviéra és az itáliai sziget már régóta "utószezon-specialista", mivel mindkét helyen szinte elviselhetetlen a hőség nyáron, ráadásul Szicília a magyarok számára csak ilyenkor megfizethető.
Hasonlóan kedvelt célpont még Egyiptomban Sharm El-Sheikh, illetve Hurghada, ahol valójában nem is a nyárra, hanem a mostani időszakra bazíroznak, hiszen a júliusi és augusztusi 40-45 fokos perzselő kánikula után a búvárok számára ősszel válik igazán érdekessé a páratlan élővilágú Vörös-tenger.
Érdekes viszont, hogy Horvátország nem igazán tud beszállni az utószezoni vendégekért folytatott versenybe. Utazási szakemberek szerint déli szomszédunk nagy előnye, vagyis a közelsége üt ilyenkor vissza: a magyar turisták ugyanis egyszerűen nem bíznak abban, hogy az időjárás a "szomszédban" még ősszel is alkalmas lehet nyaralásra.
Bár az utazási irodák idén már óvatosabban készültek az utószezonra, mint az előző években, még most is hallani foghíjasan induló charterjáratokról, kihasználatlan kapacitásról. Ez persze még lejjebb viszi az amúgy is nyomott árakat: egy egyhetes, félpanziós szállás repülőjeggyel együtt - illetékek nélkül - átlagosan 70 ezer és 100 ezer forint között mozog.
A kisgyerekes családok az iskola miatt ugyan nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel, de a tendencia az, hogy egyre több gyermektelen, illetve idősebb házaspár időzíti a pihenését ezekre a hetekre. Az október végén, illetve november elején esedékes őszi tanítási szünet persze "főszezon az utószezonban", ám szerencsére ez az időszak egyáltalán nem drágább, mintha egy héttel előbb vagy később utazna a család. Mivel ez a szűk egy hét már jócskán őszbe hajlik, a legtöbb foglalás Ciprusra, Törökországba, Tunéziába és Egyiptomba szól, de népszerűek a 3-4 napos európai városlátogatások, illetve a belföldi wellnessprogramok is.
|