Kalandozások Pozsonyban
Egy óra 55 perc. Ennyi idő alatt értem el Pozsonyba autóval, minden közlekedési szabályt betartva, várostáblától várostábláig. Ehhez képest amikor barátaimmal beszélgettem, kiderült, talán húsz éve, ha jártak itt, még tornacipőért érkeztek, hogy vegyenek néhány párat a Prior áruházban. Azóta a Prior már Tesco, Pozsony belvárosa pedig gyönyörűen felújított épületekkel várja a látogatókat.
A Michalska utca talán a legizgalmasabb. A híres Mihály-kapun átsétálva szoktam barangolni a macskaköves utcácskán. A kapunál található a Fegyvermúzeum, ahol főleg a férfiak érzik jól magukat, látva a csillogó harci eszközöket. Rövid sétával elérhető Pozsony főtere.
Tavasszal, ha süt a nap, szinte ragyognak az épületek. A régi, reneszánsz stílusú városháza épülete a legszebb. Itt található a Történelmi és Igazságszolgáltatás-történeti múzeum, a turisták leginkább a középkori kínzókamrát nézegetik.
A Városháza mögött áll a Prímás-palota, a furcsa, rózsaszínű épület. A történelmi óvárosban sétálva rengeteg galériát is találhattok, ahová érdemes betérni, többségüket teázóval is kombinálták, nagyon hangulatosak.
Lovagok kavalkádja
A Szent Márton-székesegyház tetején aranyozott királyi korona csillog. 1563-1835 között itt koronázták a magyar királyokat és királynőket. Minden évben izgalmas középkori kavalkáddal csábítják ide a turistákat, a látogatási szezon kezdetén.
Várséta
A vár négy kapuja közül a legszebb talán a Corvin kapu. Az épületben múzeum található, a hegy oldalában van egy remek cukrászda, ahonnan az egész várost beláthatod.
Méretes mamut
A szlovák Nemzeti Múzeum épületében a híres betyárok viaszfigurái és a szlovák nemzeti viseletek egyaránt megtalálhatók. Mivel történelmünk nagyrészt közös, nem nehéz eligazodni. Az őskori kiállítás viszonylag új, itt még egy hatalmas mamutot is megcsodálhatunk.
Bevásárlás...
Pozsonyban két nagy bevásárlóközpont van, az egyik a magyar érdekeltségű Pólus, a másik az AU-park. Ez utóbbi rögtön a Dunán átívelő híd mellett található. Nemrég fürdőközpontot is nyitottak a pláza tetején. A plázák kellemesek, és viszonylag olcsón be lehet vásárolni. Az AU-park Robinson éttermében érdemes megkóstolni a kalózpecsenyét, annak, aki szereti a csípős ízeket. A paprikás-paradicsomos szósszal megbolondított marhahúscsíkokat rizzsel tálalják.
A Bécsi kávézó (Vienna Café) az egykori Prior áruház épülete mellett található. Iskola után itt találkoznak a fiatalok, de idejönnek tárgyalni az üzletemberek is. A főtéren olyan cukrászda is van, ahol kipróbálhatóak az egzotikus kávécsodák. A Mihalska utca egyik teázójában pedig csokis és pudingos teát is kínálnak a látogatóknak.
Az új Duna- híd vendéglőjét ufóként emlegetik a helybeliek. Nyolcvan méter magasan található a város fölött a csészealjra emlékeztető építmény, ahová lifttel juthatunk fel. A panoráma pazar, főleg naplementekor.
A jövő
Újabb és újabb lakótelepek épülnek a városban. De a középkori városmagot gyönyörűen felújították, és még most is renoválnak néhány épületet. Négy új üzletközpont is épül hamarosan.
A belváros egyik nevezetessége a "bámészkodó" nevű bronzszobor és a "csőszerelő". Először olybá tűnik, mintha igaziak lennének. A szobrok annyira népszerűek, hogy még továbbiakat terveznek. Ezek is hozzátartoznak a város izgalmas hangulatához.
Utazzunk Pozsonyba! A Keleti és a Nyugati pályaudvarról egyaránt indulnak vonatok a szlovák fővárosba. Igazából a nap bármely szakában el lehet indulni, kétóránként járnak szerelvények. Oda-vissza az útiköltség kevesebb mint négy ezer forint, de ha a helyjegyes gyors megoldást választjuk, akkor is körülbelül ötezer forint. Pozsony és Budapest között szárnyashajók is járnak. Az út gyönyörű, de sokáig tart, oda több mint négy óra, vissza három.
|