A Velencei-tó körül
Az ősz közeledtével a Velencei-tó vize is egyre kevésbé alkalmas fürdésre, strandolásra - viszont a tó körül remek kirándulóhelyek várnak mindenkit, akár kerékpárral is neki lehet indulni a körútnak.
A Velence határában talált római útjelző kövek bizonyítják, hogy a község már a római időkben is lakott volt. Régen itt ment át az az hadi út, amely Aquincumot és Savariát kötötte össze. Velence két fő látnivalója a klasszicista stílusú római katolikus templom, illetve a Vörösmarty-présház, melynek teraszáról remek kilátás nyílik a tóra.
Innen az északi parton továbbhaladva következik Sukoró. Református temploma arról híres, hogy itt tartották 1848-ban a pákozdi csatát előkészítő haditanácsot; ennek tárgyi emlékeit a templomban ki is állították. Akit érdekelnek a néprajzi jellegű emlékek, ne hagyja ki a Szilvás-sort: a hetes számú, nádfedeles műemlékházban egy hajdani zsellércsalád életkörülényeibe pillanthatunk bele. Sukoró ideális kiindulópontja a mintegy 300 millió éves Velencei-hegységben tett túráknak. Észak felé találhatjuk meg Magyarország egyik kevéssé ismert, védett geológiai különlegességét. Az erős szélben valóban mozgó Ingó-kövek voltaképp három nagy tömbből állnak, de az Oroszlán-szikla, a Pogány-kő és az Ingókő mellett elszórva néhány kisebb kőtömb is áll. Látványos a Sukoró fölötti, tiszta levegőjű erdőségben a Likas-kő, és nagyon szép útvonal vezet az Éva-, illetve Angelika-forráshoz is.
A bronzkor óta lakott Pákozd a történelmi tanulmányokból mindenkinek ismerős: 1848. szeptember 29-én a magyar sereg Pákozd és Sukoró között győzte le Jellasich csapatait. Az ütközet helyszínén ma emlékmű áll, a csata 130. évfordulójára kialakított múzeumban pedig interaktív kiállításon ismerhetjük meg az ütközet részleteit. Aki inkább a természeti szépségekre kíváncsi, az térjen be a Pákozd-sukorói Arborétumba, ahol a környék igazán gazdag és változatos élővilágával ismerkedhet meg. A déli partra lekanyarodva érdemes lehet egy kis kitérőt tenni Seregélyes felé: a faluban álló, ma hotelként működő Zichy-kastély épülete és kertje is gyönyörű.
A déli part két legjelentősebb települése Gárdony és Agárd, közöttük található Fejér megye egyetlen fedett gyógyfürdője. A tó körüli túrázás után kellemes befejezése lehet a napnak, ha megmártózunk a közeli Bika-völgy termálvizéből táplálkozó fürdőben, amelynek vize jó hatással van a mozgásszervi panaszokra is.
|