Ausztrália

Northem Territory: az ördög üveg golyói

Ausztrália északi részén alig ismert, hatalmas és befejezetlennek tűnő a táj. Mintha azt gyakorolta volna a Természet, hogyan alkosson szépet. Ezt a félbehagyott földet úgy hívják: Northern Territory.

A Brit Birodalom hanyatlása abban a percben kezdődik majd el, midőn a korona egyszer megkísérli hatalma alá hajtani ezt a területet.... Ezen sorokat 101 éve vetette papírra A. B. Banjo Paterson, a Waltzing Matilda szerzője. Ironikus módon a dalt sokan talán csak mobiltelefonjuk vagy kvarcórájuk csengőjéből ismerik, pedig Ausztrália nem hivatalos himnuszáról van szó, ami egy birka tolvaj törvényszerűen tragikus sorsán keresztül mutatja be a korabeli meghódítatlan határvidék életét.
Azóta persze sok víz elfolyt a billabongokban, ezekben a sivatag homokjába vesző, sehová sem vezető folyóágakban, de az Északi Terület ma is ugyanazzal a vad varázserővel bír, mint hajdanán. Öt napunk volt arra, hogy felfedezzük ezt a két Franciaországnyi térséget. Előre tudtuk, reménytelen vállalkozás. Amit láttunk belőle, mégis egy életre elkísér...

1. nap: A reményvesztettek nyomában. Kedd hajnal. A darwini repülőtérről 15 dollárért visz be minket a központba a taxi. A fővárosban, Darwinban száz ezren ha élnek. Egészen a XX. század közepéig a törvényen kívüliek és a reményt vesztettek menedéke volt, az igazi "ausztrál személyiség" otthona. Ez a mítosz még ma is él, bár Darwin a körülményekhez - trópusi klímához - képest virágzó, lüktető nagyváros, kivált a kikötője. Az autókölcsönzőt keresve a Doctors Gully Road-on megállunk az Aquascene-nél, ahol a dagállyal beúszó halak kézből esznek. Most éppen apály van. Az amerikaiak várnak, a japánok fényképeznek, mi megyünk tovább. Rövid tűnődés és számolgatás után végül is egy négy kerékhajtású lakóautó mellett döntünk. Napi 200 ausztrál dollár, de így a szállásunk is meg van oldva. Kora délutánra jár az idő, így haladéktalanul indulunk első úti célunk, az Alice Springs felé. Azért teszünk egy jó hatszáz kilométeres kitérőt keletnek. Darwintól mindössze 250 kilométerre fekszik a Kakadu Nemzeti Park. 20.000 négyzetkilométernyi csoda. Mintha a Tarzan- és Indiana Jones-filmek díszletei között járnánk, csak éppen ez igazi. Egy darabon bemerészkedhetünk a mocsaras vidékre, számos vízimadárfaj fészkelő helyére. Két tekercsfilmmel vadászunk, közben leszáll az este, így a nagy kaland, az aboriginal sziklafestmények másnapra maradnak.

2. nap: Katherine. Másnap reggel irány a Nourlangie Park. A magányos vándorlásnak itt némi hátrányát érezzük, hiszen egyedül képtelenség megfejteni a káprázatos sziklarajzok jelentését. Lehet, hogy érdemes lett volna befizetni egy idegenvezetős kirándulásra? Mindegy, marad a gyönyörködés és az őskori világ hagyatéka fölötti elmélkedés... Délnek fordulunk, elhagyjuk a Világörökség részét képező Kakadut és ráfordulunk a Katherine felé vezető útra. A város valójában picurka, mint a kontinens belsejében minden lakott település, de tökéletes táborhely lenne egy pár évnyi kiránduláshoz. Vízesések, folyók, termálforrások, sziklák, barlangok - a táj kezd hasonlítani álmaink Ausztráliájára. Délután hajóra szállunk: a kristálytiszta folyó semmihez sem fogható, dús vegetációval borított szirtek között csörgedezik.

Tippek: Darwin és környékére: Beer Can Regatta - minden évben augusztus elsején indul ez az őrült hajósverseny a Mindil parton. A sörös dobozokból és műanyag flakonokból épített hajók versengése legalább olyan izgalmas, mint amilyen mulatságos. Krokodilok - Sétálós nézelődéshez a Territory Wildlife Parkot (Berry Springs) ajánljuk. A kulturális központban, a Wharf Precinct-ben található Indo Pacific Marine pedig élő múzeuma a tenger élővilágának. Akiket a krokodilok izgatnak, a Darwin Krokodilfarmon (Noonamah, Stuart Highway) vagy a Crocodílus Parkban (Berrimah) test- és szív közelbe kerülhetnek ezekhez a történelem előtti hüllőkhöz.)

3. nap: Tündérsivatag. A hajnali ébredésnek is vannak jó oldalai. Például életünk legszebb napfelkeltéje a sivatag és a trópusi terület között félúton. Ahogy haladunk a földrész belseje felé, egyre gyakoribbak lesznek a nevükben vizet viselő települések. Daly Waters, Top Springs, Newcastle Waters, Tennant Creek - apró, de jelentős állomások ezek a nagy semmibe vezető út mentén. Itt ugyanis van víz. Arra, hogy a sivatag nem játék, hamarosan rádöbbenünk, szerencsére nem saját kárunkon. Matarankát elhagyva rendőrjárőr int le minket a kihalt úton. Már készülnénk a mentegetőzéssel, de kiderül, csak bérautónkra lett figyelmes. A bajuszos, tagbaszakadt őrmester barátságosan faggat minket: mennyi víz van nálunk, tele-e a tank, szóltunk-e Katherine-ban valakinek, hogy merre tartunk, milyen térképünk van. Rick, az autókölcsönző vezetője persze jó előre felkészített minket, így a rendőr mindent rendben talál. Egyhangú, nyílegyenes az 1-es főút, de a táj minden zordsága ellenére lélegzetelállító. Első nagyobb állomásunk a Tennant Creek, 1000 kilométerre Darwintól. Valaha az aranyláz hozta létre a várost, ennek nyomaiba lépten-nyomon beleütközik a ritka látogató - múzeumok, fogadók, kocsmák, mind-mind az aranyról szólnak. A közelben található a Devils Pebbles, azaz az Ördög Kavicsai nevű sziklacsoport, amely mintegy előfutára a 100 kilométerrel délebbre található Devils Marbles-nek (az Ördög Üveggolyói). Az utóbbi egészen elképesztő: tökéletes tojás- és gömbformájú természetes képződmények, amelyek a földdel alig tenyérnyi felületen érintkezve egyensúlyoznak, ki tudja, mióta. Némelyik akkora, mint egy jól fejlett kutya, mások háznyi méretűek. A Kavicsok - nyilván rájöttek már - ugyanilyen kőtömbök, csak kisebbek. Még négyszáz kilométer Alice Springsig, a Red Center központjáig.

4. nap: Alice csodaországa. Másnap reggel sokáig alszunk, hosszabb túrához nem fűlik a fogunk. Inkább megnézzük Alice Springs nevezetességeit. A Strehlow kutatóközpont (Larapinta Drive) nem csak művészetileg hoz közelebb minket az őslakosokhoz. Itt tudjuk meg, hogy a Northern Territory lakosságának csaknem egynegyede őslakos, de a tátongó kulturális különbségek és a rossz tapasztalatok miatt a turistáknak szinte lehetetlen közelebbi kapcsolatba lépni velük. Ennek ellenére itt, a híres Outback szívében él legélénkebben az aboriginal kultúra. Persze nem a városokban, hanem az egyre nagyobb számba létesülő rezervátumokban, amelyek valójában teljes vagy részleges fennhatóságot adnak az ott élőknek. Ilyen a Darwin melletti, Magyarország méretű, turisták elől nagyrészt elzárt Arnhem Land, vagy az Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park, amely éppen kulturális értékei miatt vált a Világörökség részévé. Itt található az Ayers Rock, Ausztrália egyik jelképe, utunk utolsó és talán legnagyszerűbb állomása.

Tippek: Alice Springs és környékére: Henley-on-Todd Alice Springs válasza a sörregattára, a világ első szárazföldi vitorlásversenye. Minden évben október elsején, a kiszáradt Todd folyó medrében mérik össze erejüket a flúgos futam résztvevői. Todd Street a város főutcája és kulturális tengelye. Ennek közelében található a környék fontos iparágát, az opálbányászatot és - feldolgozást bemutató, ma is működő opálbánya.

5. nap: A Vörös Óriás. Nem tudjuk, örüljünk-e vagy szomorkodjunk. Véget ért a magunk szabta idő, este véget ér a kaland. Ugyanakkor most vár ránk a világ legnagyobb monolitja, a közel 10 kilométer kerületű Urulu, "fehér" nevén az Ayers Rock. Hihetetlen, hogy egy egyszerű kőtömb ilyen hatással van az emberekre. Még a japán turisták apró kezében is megáll néhány másodpercre a fényképezőgép. Aboriginal vezetőnk tisztelettel és alázattal beszél a képződményről; nem csoda, hiszen szent földön járunk, amelyet 1968 óta ismét magukénak mondhatnak az őslakosok. Ahogy Yulara repülőteréről felszáll a kis kétmotoros, hogy visszarepítsen bennünket Darwinba, a távolban, a szárny takarásából végre előbukkan a rég várt kengurucsorda. Csupán apró pontok a bozót túloldalán. Nem ugrálnak. Hosszú farkukra támaszkodva békésen pihennek, és egykedvűen figyelik a távozó vendégeket. Ők maradnak. Ez az ő földjük.